Én és a kisöcsém

Eisemann Mihály-Szilágyi László
Én és a kisöcsém
Operett 3 felvonásban
Bemutató: 2011. január 14.
Nagyszínpad
 

Eisemann Mihály-Szilágyi László
Én és a kisöcsém
Operett 3 felvonásban
Bemutató: 2011. január 14.
Nagyszínpad

Kelemen …………………ifj. Jászai László
Kelemenné …………….Lugosi Claudia
Kató ……………………….Kertész Marcella
Andersen ……………….Barabás Botond
Vadász Frici ……………Vásári Mónika
Sas………………………... Zelei Gábor
Vas……………………… ..Horváth Gábor
Zolestyák ……………… Harna Péter
Bözsi ……………………..Jankovics Anna
Piri ………………………....Bartalis Blandina
Fõpincér ………………..Tárnai Attila
Mérges ……………………Mészáros István
Végrehajtó………………Vándor Attila
Dühös …………………… Tóth Tamás
Sofõr ……………………. Molnár László
Fregoli……………….......…Ónodi Gábor
Tádé…………………….. Kinczel József
Cigányzenekar......Gyurics György, Lakai Zoltán,
                              Patonai Mihály, Sóki Ferenc

Valamint a Szigligeti Színház Tánckara és a Szolnoki Szimfonikus Zenekar

Díszlettervezõ: Juhász Katalin           Jelmeztervezõ: Debreceni Ildikó
Koreográfus: Sebestyén Csaba         Zenei vezetõ: Rácz Márton  
Korrepetítor: Simon Erika                   Segédrendezõ: Ignátz Éva
                      Rimóczi Mónika

Karmester: Rácz Márton, Cser Ádám

 

Rendezõ: Molnár László

Az elõadás a Proscenium Szerzõi Ügynökség kft. engedélyével jött létre.

A BNV-n is jelen van a Kelemen-féle tápszergyár, ahol a beosztott hölgyek nyilvánosan kóstolgatják a csokomaltint és a bakfiscsemegét. A tulajdonos nagyon várja ifjú dán üzlettársát, akivel többszörös fúzióra készülnek. Egyfelõl gyáraik egyesülnek, másfelõl Andersen talán feleségül kéri Katót, Kelemen egyszem lányát. Azonban az álmatag Kató véletlenül korábban találkozik a dán titánnal, s azonmód össze is vesznek, mert Andersen fitymálóan nyilatkozik a nõi nemrõl, és ezzel felpiszkálja Katóban a szunnyadó nõi ösztönöket. Kölcsönveszi barátnõje, Vadász Frici nevét, és mint érettségizõ fiatalember, útitársul szegõdik a sértõdött dánhoz, együtt utaznak Velencébe.
Velencében aztán tovább bonyolódnak a szálak, hiszen a lagúnák között feltûnik a saját neve híján Kelemen Katónak kiadott Vadász Frici, valamint Sas és Vas, a két kétbalkezes magánkopó, valamint Zolestyák, e két utóbbi dúsgazdag komornyikja is. Végül a i-re maga Kelemen tápszergyáros teszi fel a pontot, az egész díszes társaságot hazapenderítve Budapestre. A gordiuszi csomót végül a szerelem vágja ketté…

 


Fütyülünk a nõkre az idén!

A fenti sort Kertész Marcella és Barabás Botond énekli majd az Én és a kisöcsém elõadásában, a szolnoki Szigligeti Színház nagyszínpadán, az Új Esztendõ elsõ bemutatóján, január 14-én. Reméljük, a fenti gondolat nem, de a sikeres elõadás követõkre talál Szolnokon! Ráadásul Marcella nadrágot és nadrágtartót is húz magára, ezzel mindent a feje tetejére állítva…

Kertész Marcella (Kató)
„Ez nekem szerepálmom volt! Nagyon sok nõi szerep után ez is egy nagyon jó nõi szerep, ráadásul a szerzõ nadrágszerepbe bújtatja a lányt. „Für alle Fälle”. A nõk azért tudják, mitõl döglik a légy. El is mondja a lány: „most olyasmit kell tennem, amit nadrágban nem lehet, csak egy nõi, kivágott ruhában!” És persze bele is szeret rögtön a fiatalember. Nagyon élvezem a férfi részét a szerepnek. Akkor bújhatok ki a bõrömbõl. A fiúk frocliznak is. Meg segítenek is, hogy lehet az ember fiús. Jó szórakozás lesz mindenkinek.”

Barabás Botond (Andersen):
„Én vagyok az „Én” az Én és a kisöcsémben. El kell fogadnom ebben az elõadásban azt a feladatot, hogy a háttérbe kell vonulnom, hogy a „kisöcsém” eljátszhassa az elõadást, és nekem alá kell rakni az egészet. Minden körülmények között alájátszani a Vadász Frigyest játszó Katónak, aki a Kertész Marcella. Nekem azt kell eljátszanom, hogy õ fiú. Imádom.”

Ifj. Jászai László (Kelemen)
„Engem a tánc meg az ének most nem érint. De a figura kellemes, kedves feladat. Amolyan Csortos Gyulás, joviális ember. Tápszergyáros. Aki persze érdekember is, hiszen egy dán milliomosban látja a megmentõjét. És a lányát is hozzá akarja adni. Aztán kiderül, hogy az a csirkefogó, akitõl a lányát félti, éppen a dán milliomos. Már régen használtam az ideillõ színészi kellékeket. Sokat játszottam drámát, örül az ember, ha könnyebbet játszhat. Ez most felüdülés, lehet lubickolni.”

Molnár László (a rendezõ):
„Itt a szórakoztatás a feladat, nincs mese. A nézõnek mulatnia kell, minél jobban kell éreznie magát. Ez az elsõ zenés rendezésem, bár mindig használok zenét a rendezéseimben. Marcellát már rendeztem az Apa csak egy van címû komédiában. Remek lesz. Ismeri a zenés mûfaj minden csínját-bínját. Túl sok mindent nem is kell neki mondani, mert magától hozza.”

Kiss József mûvészeti vezetõ

Vidám társasutazás sok zenével, tánccal

Közönségsiker, ez igen! Amit akár elõre is megjósolhattam volna, hisz ez a zenés játék is azok közé tartozik, melyeknél nyugodtan dõlhetünk hátra székünkben, s adhatjuk át nekik magunkat zavartalanul. Ahogy magam is tettem. Sõt, ezúttal még okulárét is biggyesztettem az orromra, méghozzá rózsaszínût, csak hogy jobban élvezhessem a látványt. (Az ítélkezést pedig meghagynám azoknak, akik centiméterrel méregetik a színészek egy-egy mozdulatát is.)
Nos, mindenekelõtt leszögezném, milyen jólesõ volt látni, hogy ezen az estén hömpölyögve hogyan önti el a nézõteret az általános vidámság; hogyan issza magába a humort az erre kiszomjazott publikum — feltálalva fondorlatos, csalafinta játék formájában. Amelyben egy tápszergyáros csinos lánya, hogy megszerezzen magának egy férfit — aki nem mellesleg dán, és megveti a nõket, házasságról pedig hallani sem akar —, nadrágba bújik, férfinak öltözik. Nem túl életszerû ez az operettmese, valljuk be, mégis hihetõvé válik, azzá teszi az elõadás a maga hitelességével, erejével. Mindez pedig egy vidám társasutazáson történik, melynek részleteitõl eltekintenék, annál is inkább, mert az efféle játékok esetében cselekményükrõl beszélni kissé idejétmúlt dolog. A lényeg: mindebbõl olyan helyzetek sokasága származik, melyek rendkívül mulatságosak, és amelyeket ki is aknáz maradéktalanul a Molnár László rendezte leleményes elõadás. Már a kezdetek is! A bébiruhába öltöztetett, szájukban cuclit szopogató, a tápszergyár termékeit „dicsõítõk”, groteszk dala és tánca, szinte megadja az alaphangot is a folytatáshoz. Azután pedig a hatás érdekében be is van „lõve” minden mozdulat, árnyalat, mondhatni tüzérségi pontossággal, hogy célba is találjanak, s a nézõtéren a nevetés örömtüzeit villantsák fel. Az eredeti humorához még rá is van itt téve néhány lapáttal, vastag tréfák, lásd például két focidrukker bohózatba illõ „ökörködése” egymás ellen, avagy egy „baseváló” cigánybanda feltûnése a színen. (Ami az én szememet azonban még a szemüvegemen át is szúrja kissé.) Elegendõ itt, hogy valamelyik szereplõ sikítson egyet, az is menten kacajt fakaszt. Olyan erõs a szava néha a humornak, hogy már csaknem eltereli a hangsúlyt a zene hangjáról, mely egyébként harsog harsányan, keményre hangszerelve, telivér muzsika, ezúttal Cser Ádám karmesteri vezérletével.
Persze a siker legszebb titka egy színésznõ bravúros játéka hálás szerepben. Színész és szerep ritka szerencsés találkozása ez, a kicsit csibészesen pajkos leány szerepét mintha egyenesen Kertész Marcellára öntötték volna, az õ temperamentumos, latinosan szenvedélyes habitusára. Csak úgy árad játékából a könnyedség, a lendület, a kellemes huncutkodás és szertelenség is, amikor fiúnak öltözik micisapkával a fején, és adja a férfit: egyszerûen elbûvölõ, aranyos kis öcsike. Látván, eszünkbe nem jutna, hogy csak játszik, netán ügyeskedik, oly természetességgel azonosul szerepével (Kató). Remek, ahogy egyik pillanatról a másikra vált, álmos lányból egyszeriben csinos hölgyé válik, ahogy haragra lobban, de amikor gyöngéd, akkor is mint szerelemre áhító leány: színes. Ha pedig táncol? A lábában is a szíve dobog — hasonlíthatatlanul eredeti. Ezt az öcsikét szívesen raktározom el magamnak. De azt is, aki õt „felvillanyozza” álmosságából, Vásári Mónika Fricijét, aki bennünket is úgy bevon áramkörébe, ínycsiklandó humorával, huncutul kancsi játékával, hogy szabadulni is alig tudunk tõle. S aki meghódíttatik — a kissé nyers üzletembert,  a fölényeskedõ nõgyûlölõ dánt (Andersen) Barabás Botond formálja meg nagyvonalú eleganciával. Megemlíteném még a nyomozókat, Zelei Gábort (õ Sas) és Horváth Gábort (õ meg a Vas), õk ketten borzalmas, furcsa pasikként szórakoztatják a nagyérdemût. S akikrõl még lehetne szólni, akik úgymond a többiek, õk is valamennyien nagy odaadással játszanak, részesei az átütõ közönségsikernek.
Amikor minden elismerés a látottakért, az ötletes kiállításért, a mutatós táncokért is, bevallom, én az elhangzott dalok mellett szívesen vettem volna mint a zenés játék régi ismerõje, ha például felcsendül az a közismert, édes sláger is: a Jaj, de jó a habos sütemény. De megértem, hogy elmarad, az efféle desszertet nem itt, hanem bizonnyal egy másik „cukrászdában” árulják.
Én nem nagy igényekkel jövök színházba — mondta a ruhatárban egy nézõtársam —, csak nevetni akarok. De hát — az istenért — lehet-e ennél nagyobb igény? Ezen az estén bõséggel nevethetünk, vidámságokkal „terhesen” távozhatunk a színházból. És a legemlékezetesebb dal, az Én és a kisöcsém, az még sokáig ott zsonghat a fülünkben is.   - Valkó Mihály Új Néplap

http://www.szolnoktv.hu/hirek/?article_hid=12277

 

« VISSZA

HÍRLEVÉL

   

MŰSORNAPTÁR

PARTNEREINK

 

OTP Bank

KÉPGALÉRIÁK