Cikkek arhívuma: 2016/2017

balazspetercikkekhez

Értékes és gazdag művészi pályájának elismeréseként, kisújszállási családi és szellemi kötődéseinek őrzéséért, Kisújszállás város kulturális, irodalmi életének tartalmasabbá tételéért, jó hírének öregbítéséért, valamint a példáért, amelyet a mai generációknak a lelki derű segítő, tápláló erejéről ad, 2017. augusztus 20-án, Kisújszállás Város Díszpolgára cím elismerésben részesül Balázs Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatója, rendező, szinkronszínész.

Ez alkalomból kérdezte a művészt  munkájáról, hitvallásáról, a közösségekhez való tartozás erejéről a Kisbíró hírlevél szerkesztője .......

Balázs Péter: Mindenekelőtt szeretném kifejezni meglepett hálámat e rangos és megtisztelő elismerésért. Meglepett, mert úgy érzem, apai felmenőim, kik Kisújszállás szellemi gyarapodásáért küzdöttek, küszködtek az elmúlt századok történelmi viharaiban, érdemesebbek voltak nálam! Ugyanakkor – ennek az igazgató-tanító családnak kései sarjaként – talán, ha csak nyomokban is, de őrzök magamban – a sok hiba mellett – néhány olyan tulajdonságot, melyet szűkebb és tágabb értelemben vett családom, otthonom, színházam, városom javára tudok kamatoztatni. Istenben megboldogult kedves Nagyapám és Édesapám református hitben, nagy szeretetben egyengették utam, örökre belém táplálva az egymás iránti kölcsönös megértést és szeretetet – ugyanakkor a hasonlóan gondolkodók közösségéhez tartozás hatalmas erejét.
Annak ellenére, hogy a fiatal éveim alatt dúló diktatúra nem kímélte szűkebb környezetemet sem, a család igen szerény, de nagyon boldog gyermekkort varázsolt körém, melynek legjelesebb, legemlékezetesebb ideje a nyári hónapok Kisújszállása volt! Hitvallásom röviden, melyhez igyekeztem egész eddigi életemben tartani magam így szól: „Magadnak munka, Istennek dicsőség!” Külön felemelő érzés számomra, hogy államalapító szent királyunk ünnepén ér ez a megtiszteltetés!

Kisbíró: Egy hosszú és tartalmas művészi pálya áll Ön mögött, kedves Művész Úr! Sok-sok sikeres színpadi szerep és rendezés, mellettük filmszerepek, szinkronizálások... Milyen színészi tervei, milyen álmai, vágyai voltak akkor, amikor fiatalemberként 1965-ben átvehette diplomáját? Mi motiválta abban, hogy színész legyen?

Balázs Péter: Frissen diplomázott színészként két évnyi, színháznál eltöltött gyakorlattal (én a Nemzeti Színháznál studírozhattam) már tele voltam vágyakkal és reménnyel, hogy egy társulat tagjaként megmutathassam rátermettségemet. Ez a „Műhely” a Veszprémi Petőfi Színház lett – az akkoriban még kötelező vidéki szerződésem szinte elsőként kaphattam kézhez. Nehéz volt elszakadni otthonról, barátoktól, családtól, de az egyre szaporodó feladatok megoldására fordított energia, a folyamatos munka elkezdett igazán nevelni. Sok kudarc, némi pislákoló elismerés nemhogy kedvemet szegte volna, de lassan megacélozott és kitartásra ösztönzött! Bár a gimnáziumot jelesen végeztem, és nagy vágyam volt építészmérnöknek tanulni, a sorsom erre a rögökkel teli pályára sodort – így szegve meg a szülői intelmeket, hisz Édesanyám balerina, Édesapám színész-rendező volt – így nagyon is jól ismerték e hivatás buktatóit.  Dehát az embert „vágyai vezérlik”, s küzdöttem a fennmaradásért, mint annyi más fiatal kollégám, bíztam magamban és a Jóistenben – hátha nekem sikerülni fog! Közben képeztem magam – nemcsak színészként –, minden művészettel kapcsolatos dolog érdekelt, kíváncsi és elszánt voltam! Dolgoztam!

Kisbíró: Hogyan teljesültek az álmai? Mely szerepekben, feladatokban érezte leginkább jól magát immáron felnőtt férfiként – színpadon, filmekben, szinkronban, rendezőként?

Balázs Péter: Az álmok általában realitássá válnak észrevétlen! Egyszerre csak a budapesti Vígszínház szerződtetett tagjai közé, s beindult a film–televízió–szinkron hármas fogata, bejárhattam Magyarországot önálló esti műsorommal, s ekkor már nagyon is észrevehetően a dolgok sűrűjében találtam magam. Rendezni kezdtem, s szinte nem volt a szakmának olyan része, melybe ne kóstoltam volna bele. Közben boldog házasságomban feleségem, Csilla két csodálatos gyermekkel ajándékozott meg bennünket, Bianca lányom és Bence fiam személyében… Lám, Istennek dicsőség – magunknak munka!
Valóban számtalan rajz- és bábfilm szinkronhangját kölcsönözhettem pályám során, többek között a Csukás Pista barátom és földim által írottaknak! Valahogy ezáltal a család színésze lettem, kisgyermekektől a nagyszülőkig minden korosztálynak volt mondanivalóm! Ez nagy adomány a színészi létben, a népszerűség – ha kellő szerénységgel párosul – röpíteni tudja az embert…!
S megint a Mindenható adományaként, fiam és kedves felesége négy tündéri Balázs fiúval ajándékozott meg bennünket. A gyerekek szeretete, a tanítás, az iskola, a példák – mind-mind a folyamatosságot biztosítja az utánunk jövő generáció számára, de nekünk is, akik gyönyörködünk bennük – kicsit magunkat is viszontlátva, ahogy bukdácsolva, de vidáman elindultunk saját utunkon!

Kisbíró: Színészi pályájának egyik fontos állomása volt, amikor tíz évvel ezelőtt megbízást kapott a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatói feladatainak ellátására. Ön hogyan formálta vezetése alatt ennek az általunk is szeretett vidéki színháznak a profilját? Miben látja e színház, és miben a saját színészi és igazgatói küldetését?

Balázs Péter: Valóban, sokszor beszéltem már róla, milyen nagy adománynak tartom, hogy vezérlő csillagom Szolnok felé vezetett, és a felkérést volt bátorságom elfogadni, s képes voltam meghallani az igazi hívó szót – vállalva minden igaztalan bántást – csak azért, mert nem úgy alakult a színház sorsa, ahogy azt egyesek elképzelték. Én igazi népszínházat képzeltem el, s valósítottam meg – a többség színházát – eklektikus műsorral, melyben minden műfaj megjelenik. És elsőrangú színészgárdával! Ha még az álmodott és lassan valósággá érő „új köntöst” is sikerül ráadni színházamra – elnézést e személyes hasonlatért – akkor azt hiszem, megpróbáltam valami olyat tenni, melyre nemcsak kisújszállási őseim lehetnek büszkék!
Az én színészi küldetésem – ha van ilyen – lehet és remélem, hogy még nem ért véget, de a színház folyamatos működése és sikere nemcsak Szolnokon, hanem az egész országban, de szűkebb pátriámban, itt Kisújon is elfogadott, melyért köszönetet mondok, és Önöktől köszönetet is kaptam!  (Megjelent a kisújszállási Kisbíró c. hírlevél 2017. augusztus 12-ei számában)